Milliónyi cikk jelent már meg arról, hogy mennyit ér a fizetésünk, hogy ez mennyibe kerül a munkáltatónknak, hogy az állam mekkora részét "nyúlja le" és hogy miért nem kereshetünk olyan jól, mint a nyugatabbi országokban élő társaink. De erről nem lehet elégszer beszélni, mert így is még mindig hatalmas tévedések vannak a fejekben.

Kezdjük azzal, hogy tulajdonképpen mibe is kerül egy munkavállaló a cégének.

A munkáért kapott járandóságunkat nettó és bruttó viszonylatban szoktuk csak emlegetni, de jobban szemlélteti, hogy mennyit ér az állam szerint a munkánk, ha abból indulunk ki, hogy a cégnek ez valójában mennyi kiadást jelent. Vegyünk a 2015. évi átlagfizut.

Ez nettóban, vagyis ami a bankszámlánkon landol, 160.800 Ft.

Mint említettem, sok segíteni szándékozó cikket olvastam a nyáron, és összességében még mindig nagyon dívik az a téveszme, hogy kukába a fényképpel, mert diszkriminálhat.

De gondoljunk csak bele egy kicsit marketinges szempontból. Mit szeretnénk munkakereséskor? Eladni a tudásunkat és tapasztalatunkat. És hol van ez a tudás és tapasztalat? Bennünk. Mi vagyunk a csomagolása a termékünknek. Amiről nem tehetünk, hogy az éppen aktuális, társadalmilag elfogadott ideálhoz képest ez a csomagolás mennyire attraktív. DE! Tudjuk, hogy manapság vizuális csodát tenni hétköznapi dolog. Csak nézzük meg az ázsiai vloggerek sminkelős videóit.

Ezzel most nem azt mondom, hogy mindenki, aki el szeretne helyezkedni kezdjen el vadul sminkelni, hanem ...

Lassan vége a nyárnak, így újra belecsapunk a lecsóba. Téma van dögivel..

Rengeteg olyan cikket olvastam a nyáron, aminek célja a munkakeresők segítése lett volna, ha nem hatalmas, életszerűtlen blődségeket tanácsoltak volna. Ezekről bővebben későbbi írásokban.

Azonban ami a legjobban elgondolkodtatott - és ami kapcsán az egyetlen használható tanácsot adták - az az álláshirdetések végén gyakran álló agyrém kitétel, a FIZETÉSI IGÉNY MEGJELÖLÉSE.

Bevett szokás ezzel tupírozni a munkakeresők amúgy sem mindig rózsás idegállapotát. Jogosan érzi úgy mindenki, hogy tipikus farok csóválja helyzet. Mert ez olyan, mintha szombat reggel lemennék a piacra, megállnék az ajtóban, közölném, hogy mit akarok venni, és jöhetnek az ...

Folytatjuk előző cikkünket.

Tehát mit tehetünk, ha tehetségesek, okosak vagyunk, van vezetői vénánk, egy csomó képzettségünk, aktív nyelvtudásunk és munka-tapasztalatunk is, amit nem szeretnénk csupán a háztartás-gyereknevelés tengelyre „fecsérelni”, hanem mindezt pénzzé is szeretnénk tenni?

Egy biztos, nehéz dolga van a nőknek, mert a sokrétű diszkrimináció ellen, amivel szinte nap mint nap szembesülniük kell, semmit sem tehetnek. Persze vannak különféle szervezetek és jogi fórumok, ahova lehet fordulni, de általános tapasztalat, amit felmérések is alátámasztanak, hogy nincs sok értelmük. Amíg a társadalom és a cégek vezetői nem változnak/változtatnak szélesebb körben, addig mindig is nehezebb lesz, mint a férfiaknak.

Nemrég olvastam egy cikket a Psychology Todayben a 30 feletti gyermektelen nők karrieristaként való megbélyegzéséről.  Aztán tegnap jött a hír valami rasszista nőjogi konferenciáról, ahol felszólították a magyar nőket, hogy szüljék tele az országot annyi magyar gyerekkel, amennyivel csak tudják. Erről pedig eszembe jutott vezető politikusok és közéleti szereplők hasonló felhívása a nők felé.

Mintha az olyan egyszerű lenne.

A Psyhology Today cikke arról szólt, hogy ha 30 felett nincs gyereke egy nőnek, akkor rásütik a karrierista bélyeget. A valódi okokra senki sem kíváncsi. Pedig több országban végzett kutatások alapján ennek nagyrészt az az egyszerű oka, hogy megfelelő biztonságos kapcsolat és pár nélkül az ember nem kezd ...

 Karácsonykor néztem meg A kezdő (The Intern) című – a borzalmasan magyarított filmcímek egyik iskolapéldája – filmet, amiben Robert de Niro 70 éves papaként jelentkezik egy divatcég  senior intern programjára. A fűszeresbolt sarkán lógó ereszcsatornára ragasztott hirdetésben videó CV-t kértek a jelentkezőktől, és mit mondjak, tökéletesen megoldotta az „öreg”. Pedig piszkosul nehéz jó videó önéletrajzot csinálni. Ezért sem terjedt el sosem igazán, pedig most már a technika is megvan hozzá mind készítői, mind fogadói oldalról.

Pedig szerintem, ha valaki ki szeretne tűnni a tömegből, a motivációs levelét videó formában készíti el és küldi. Motivációs levelet is nehéz írni, de akkor már akár videóra is lehet venni, ...

Szerintem sokan tisztában vagyunk azzal, hogy a gerilla önéletrajz nem azt jelenti, hogy megírunk egy normális, korszerű álláspályázatot (önéletrajz önértékeléssel fűszerezve+motivációs levél), hanem azt, hogy a szokásostól eltérő módon pályázunk egy állásra vagy az áhított cégnél egy pozícióra.

Tehát ha az önéletrajzunk nincs tele irreleváns információkkal, viszont a képességeink és eredményeink is benne vannak, mintegy önértékelés szerűen, a fényképünkre jól esik ránézni , megvan az arc és szemkontaktus, és a motivációs levél sallangmentesen, egyéni nyelvezettel, közhelyek nélkül tényleg arról szól, hogy miért mi vagyunk a legmegfelelőbbek az adott állásra, az még nem gerilla. Annak ellenére sem, hogy az ilyen ...

Manapság elég nagy viták folynak arról, hogy kell-e fénykép egy önéletrajzra vagy sem. Akik ellenzik, azt mondják, hogy diszkriminációra adhat okot – ami igaz is. Akik pedig azt mondják, hogy kell, azzal érvelnek, hogy sokat elárul a jelölt személyiségéről és rengeteget hozzátesz az első benyomáshoz – ami szintén igaz.

De akár melyik oldalon is állunk a véleményünkkel, azt leszögezhetjük, hogy ma, a social média világában nem nehéz fényképet találni senkiről sem. És akkor már azt is kijelenthetjük, hogy inkább az önéletrajzon lévő képünk alapján ítéljenek meg bennünket elsőre, mint a Facebookra fellőtt tavaly nyári, Soundon félmeztelenül szeletelősről. Mert TÉNYLEG az első benyomás a legfontosabb.

És itt ...